Kókuszos-szilvás gombóc


Hozzávalók:

3 nagyobb szem burgonya
5 dkg darált kókuszreszelék
2 evőkanál búzadara
30-35 dkg liszt
15 dkg porcukor
20 dkg zsemlemorzsa
1,5 dl olaj
1 kávéskanál só
20 szem szilva
fahéj ízlés szerint

Elkészítés:


A meghámozott, kockára vágott burgonyát enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük a levétől, egy tálban villával összetörjük és hűlni hagyjuk. Közben odatesszük a vizet forrni egy lábosban a gombócoknak. Ha kihűlt a burgonya, hozzáadjuk a darált kókuszreszeléket, egy csipet sót, a búzadarát, 2 evőkanál olajat, a lisztet, és összegyúrjuk, hogy lágy tésztát kapjunk. A liszt lehet egy kicsivel több, vagy kevesebb, összeállításnál érezzük a mennyiséget. Gyorsan dolgozzunk, mert ha áll a tészta nyúlós lesz. Lisztes kézzel 20 egyenlő darabra tépjük. Egyesével a tenyerünkben szétlapítjuk, és a kimagozott, fahéjas cukorba forgatott szilvát a közepére helyezzük, majd a széleit összecsippentjük, és gombokat formálunk belőle. A kész gombócokat beletesszük a lobogó forró vízbe úgy, hogy kényelmesen elférjenek. Amikor feljönnek a víz tetejére, még 2-3 percig főzzük és leszűrjük. A maradék olajon aranybarnára pirított zsemlemorzsába a gombócokat beleforgatjuk. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Tipp:
tálalásnál megszórhatjuk darált mákkal, vagy fahéjas porcukorral, ízlés szerint.