Szerb ajvár DXN Vinaigrette ecettel




Hozzávalók:

2 kg vastag húsú pritaminpaprika, 1 kg padlizsán, 1 kg paradicsom, 4 dl olivaolaj, 1 fej fokhagyma, 3 fej vöröshagyma, só, cukor, babérlevél, őrölt feketebors, egész kömény és DXN Vinaigrette ecet ízlés szerint

Elkészítés:

A padlizsánt addig sütöm a forró sütőben, amíg a héja megfeketedik, majd fakéssel vagy műanyag késsel kikaparom a héjából egy edénybe. A pritaminpaprikát ugyancsak annyira megsütöm, hogy a héjukat könnyen lehúzhassam. (sütés után egy tálban alufóliával letakarom míg kihűl, így könnyebb lehúzni a héját) A paradicsomot forró vízbe dobom, hogy könnyen eltávolítható legyen a héja, azután felkarikázom. A paprikát kicsumázom, majd a hámozott padlizsánnal és paradicsommal együtt favillával összetöröm. 3,5 dl olívaolajon megpárolok 3 fej apróra vágott vöröshagymát, majd a padlizsánt a paprikával, és a paradicsommal addig főzöm, amíg teljesen pépessé válik, (vagy összeturmixolom) közben ízlés szerint sózom, cukrozom, és beleöntöm apránként a DXN Vinaigrette ecetet. 3-4 egész babérlevéllel, kávéskanálnyi törött feketeborssal, egész köménnyel ízesítem. Ezután hozzáadom a megtisztított és zúzott fokhagymát, majd még egyszer fölforralom. Jól kiforrázott és lecsöpögtetett kicsi üvegekbe töltöm, rácsurgatok egy kiskanálnyit a maradék olíva olajból és légmentesen lekötöm. Száraz dunsztban tartom addig, amíg kihűl. Csípős paprika hozzáadásával pikánsabb hatást érhetünk el. Grillezett, sült húsokhoz, vagy pirítóssal kiváló.

Gazpacho - spanyol leves hidegen

A gazpacho egy spanyol leves, amelyet hidegen fogyasztunk. Főalapanyaga a paradicsom, amely egy szuperétel, hiszen nagyon magas azantioxidáns tartalma. Mivel a leves nem más, mint nyers alapanyagokturmixa, a gazpacho nem csupán egy egészséges leves, de az egyiklegalkalmasabb méregtelenítő étel is. Forró, nyári napokon kimondottanhűsítő a hatása..

Hozzávalók:

1/2 kg érett paradicsom
1 gerezd fokhagyma
4-5 újhagyma
1/2 kaliforniai paprika
5 cm uborka
1 citrom leve
1 és fél ek olíva olaj (hidegen sajtolt)
Só, bors, paprika – ízlés szerint
2 ek friss koriander és-vagy petrezselyem zöldje

Díszítés:

2.5 cm uborka apró darabokra vágva
1/4 paprika apró darabokra vágva
1 ek karikákra vágott újhagyma

Elkészítés:

1. Mossuk meg alaposan, majd vágjuk apró darabokra az alapanyagokat.
2. Egy robotgéppel turmixoljuk össze a paradicsomot és a fokhagymát,majd adjuk hozzá a többi zöldséget, sót, borsot és 1 csipetnyi pirospaprikát (ez lehet csípős is!). Turmixoljuk tovább – de ne pürévé,azaz a leves maradjon kissé darabos.
3. Töltsük át egy tálba és hűtőszekrényben hűtsük le 15-20 perig.
4. Tálalás előtt szórjuk meg DXN Mushroom porral, majd díszítsük az apróra vágott uborkával, paprikával és újhagymával.
Pirított kenyérrel kínáljuk.

Lúgosító, méregtelenítő kávé, ha figyel az egészségére

Katt a linkre:
Lúgosító, méregtelenítő kávé, ha figyel az egészségére

DXN Ganodermás kávéfagyi


Hozzávalók:


4 tojássárga
4 ek kristálycukor
2 tasak DXN Black Coffee 2,5 dl forróvízzel elkeverve (4 ek barna nádcukorral édesítve)
2,5 dl tej
1 dl tejszín
1 vaníliarúd

Elkészítés:

A tejet 10 percig főzzük a vaníliával.
A tojássárgákat a 4 ek. cukorral habosra vegyítjük, hozzátesszük a kávét és a felforrósított tejet.
A krémet vízfürdő felett 15 percig főzzük.
Langyosan hozzákeverjük a habbá vert tejszínt.
Fagyasztóban 3-4 óra alatt kész. Időnként kivesszük, és átkeverjük az állaga miatt

Göngyölt húsvéti bárány



Hozzávalók (4 személyre)

Kb. 1 kg kicsontozott bárányhús (lehet hentes által kocsontozott nyak, comb, lapocka), mely egy 25x30 cm-es lap alakúra kikloppfolható és felgöngyölíthető
2 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj
1 evőkanál extra szűz olíva olaj
1 evőkanálnyi vaj
1 csapott teáskanál só a kiklopfolt hús besózásához
1 mokkáskanál őrölt fekete bors a kiklopfolt húst borsozásához
1 kicsi, friss ágacska kakukkfű (vagy egy fél mokkáskanál szárított kakukkfű a hús szaftjába) (ügyeljünk a kakukkfűvel, frissen és szárítva is igen aromás fűszer!)
½ mérőcsésze víz
3 evőkanál DXN Vinaigrette ecet

A töltelékhez:

150 gr (kb. 2-3 nagy szelet) kovászos házikenyér vízbe áztatva, majd jól kifacsarva (beáztathatunk kb. 2-3 zsemlét is kenyér helyett)
15 gr szárított szegfűgomba, langyos vízben visszaduzzasztva és apró darabokra vágva (helyette készíthetjük kucsmagombával vagy vegyes erdei gombával)
2 egész keményre főzött tojás, apróra felkockázva
1 csokor friss petrezselyemzöld apróra vágva vagy helyette 1 púpozott evőkanálnyi szárított petrezselyemzöld
1 teáskanál őrölt édes pirospaprika
1 mokkáskanál őrölt fekete bors
1 teáskanál kakukkfű (jobb ha van friss, de lehet szárított is)
½ teáskanál fokhagyma granulátum vagy 4-5 gerezd péppé zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál őrölt koriander
1 csapott teáskanál só
1 egész nyers tojás

Elkészítés:

Keverjük össze alaposan a töltelék hozzávalóit. Klopfoljuk jól ki a bárányhúst. Sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát. A közepére halmozzuk fel hosszában végig a tölteléket. Göngyöljük rá két oldalról a húst, varjuk össze előbb a „göngyölt húsrúd” egyik végét egy nagyobb tűvel és fehér cérnával, aztán végig hosszában, végezetül pedig a másik végét is varrjuk be. Tegyük tepsibe, dobjunk alá 2 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olajat, a 2 evőkanál extra szűz olíva olajat, az evőkanálnyi vajat. Dobjuk a húsra a friss kakukkfű ágacskát, a bő fél mérőcsészényi vízzel elkevert 3 evőkanál DXN Vinaigrette ecetet (vagy fehérbort – veltelinit például, vagy cserszegi fűszerest – vagyis valamilyen jó minőségű száraz, fehér, kicsit illatos bort. Sütőben fóliával letakarva pároljuk puhára, a végén távolítsuk el a fóliát, és pirítsuk ropogósra a tetejét.

Tökös - mákos rétes



Rétes - alaptészta

Hozzávalók:

50 dkg rétesliszt
6 dkg vaj vagy zsír
3-3,5 dl langyos víz
1 evőkanál DXN Vinaigrette ecet
1 kávéskanál só
1 db tojás

Elkészítés:
A lisztet átszitáljuk, deszkára vagy keverőtálba tesszük, a közepébe lyukat mélyítünk. A vajat beletesszük és elmorzsoljuk. A langyos vízben feloldjuk a sót és a DXN Vinaigrette ecetet, ezt is a mélyedésbe öntjük. Sima, hólyagos tésztát gyúrunk (nem 5 perc, legalább 20). Cipót formázunk belőle, és vékonyan megkenjük a tetejét olvasztott zsírral, majd letakarva pihentetjük. Az asztalt abrosszal letakarjuk, kicsit lisztezzük és a közepére helyezzük a tésztát. Az elején még nyújtófával vagy kézzel szétlapítgatjuk, majd kézfejjel az asztal szélei felé húzogatjuk. Ha már lelóg az asztalról, a maradékot egy éles késsel levágjuk, kicsit hagyjuk szikkadni, majd megkenjük olvasztott zsírral és töltjük. Ha kész, az abrosz segítségével feltekerjük.

Megjegyzés:

Ne csavarjuk, hanem lazán dobjuk mindig tovább a tölteléket, ettől lesz leveles.

Tökös-mákos rétes

Hozzávalók a töltelékhez:

1 kg sütőtök,
20 dkg mák,
10 dkg kristálycukor,
5 dkg zsemlemorzsa,
5 dkg mazsolaszőlő,
5 g őrölt fahéj,
1 dl tej,
1 dl tejszín,
1 db citrom,
reszelt citromhéj
1 dl olaj,
porcukor a szóráshoz.

Elkészítés:
Olajjal - a gyümölcsös réteseket olvasztott vajjal - meglocsoljuk, zsemlemorzsával megszórjuk, majd elterítjük rajta a tej, tejszín, reszelt citromhéj, cukor, mazsola, őrölt mák és gyalult tök felfőzött és kihűtött keverékét, végezetül meghintjük az őrölt fahéjjal. A szalvétával felcsavarjuk a rétest, és olajozott sütőlapra tesszük - a tetejét is olajjal vagy olvasztott vajjal meglocsolva - 180-190°C-os sütőben pirosra-barnára sütjük. Úgy is készíthetjük, hogy rétegezzük a tölteléket, ekkor azonban a gyalult tököt citromlében tartva és kinyomkodva szórjuk a felfőzött, és ízesített mákra.

DXN ZhiCafe kocsonya


Hozzávalók:

  • 2 csésze víz
  • 1 / 4 csésze cukor
  • 1 / 3 csésze víz
  • 4 tk zselatin

Elkészítés módja:

1. Öntsük a DXN ZhiCafe-t, cukrot és vizet egy serpenyőbe, és melegítsük, amíg a cukor feloldódik, és a kávé felfő. Tedd félre, amíg kihűl teljesen.
2. Keverj a zselatinhoz az 1. lépésben készített főzött kávéból 1 / 2 csészényit egy kis edényben.
3. Keverd a 2. lépésben készített oldatot az erős kávéhoz (1. lépés), és keverd addig, amíg fel nem oldódik.
4. Töltsük formába, és hagyjuk 1-2 órát állni.
5. Tejszínhabbal és gyümölccsel díszíthetjük.