A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köretek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köretek. Összes bejegyzés megjelenítése

Batáta (édesburgonya) püré - vegáknak, és vegánoknak is

Céges, irodai összejöveteleinken - ami elég gyakran van, hogy megünnepeljük a sikereinket - olyan batyusbál félét szoktunk tartani. Mindenki előrukkol ilyenkor a legjobb főzési, sütési tudományával, és olyan ételeket, sütiket készítünk, ami mindannyiunk kedvére való lehet. Egy ilyen céges bulin kóstoltam először kolléganőm batáta püréjét. Aztán egy másik alkalommal is kértük, hogy készítsen, mert ízlett mindenkinek. Eddig nem szerepelt a batáta az étrendemben, de minél többször találkoztam ezzel az isteni pürével, annál jobban felkeltette az érdeklődésemet.

Egyre többször szemezgettem vele a boltokban, de igazán nem volt olyan recept a fejemben, ami alapján érdemesnek találtam volna, hogy megvegyem. Sokat olvasgattam róla a neten, hogy milyen egészséges, és egyre jobban izgatta a fantáziámat, hogy kipróbálom. Majd nemrég beszereztem egy forrólevegős sütőt, amiben már többféle hús egészségesebb sütését kipróbáltam, ezért úgy gondoltam, itt az idő, ezekhez a húsokhoz egy szintén egészséges köret kipróbálására. El is kértem kolléganőmtől a receptet, mert elsőre nem akartam beégni, és egy bevált recepttel akartam kezdeni. Hát, nem is gondolod, - én sem gondoltam - mennyire egyszerű! Csipetnyi változtatással, saját ízlésemre szabva el is készítettem ma. Mennyei lett! Nos, alább ezt a receptet osztom meg veled.

Hozzávalók (kb. 2-3 személyre):

1/2 kg batáta (édesburgonya) lehet lila, vagy sárga, tetszés szerint
1 közepes fej vöröshagyma/lilahagyma (ízlés szerint)
só, bors, ételízesítő, bazsalikom, őrölt szerecsendió, rozmaring (ki-ki ízlése szerint fűszerezheti még gyömbérrel, kakukkfűvel, vagy további más fűszerekkel, pl. koriander, római kömény...)
10-20 dkg reszelt edami sajt, attól függően több, ha sűrűbbre szeretnéd (vegák/vegánoknak elhagyható, vagy helyettesíthető sajtpótlóval)
1 dl tejszín (vegák/vegánok helyettesíthetik növényi tej/tejszínnel, pl. kókusz, mandula...)
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál vaj (vagy olívaolaj)
pár fújás folyékony füst (vagy füstölt paprika, de ez is elhagyható)

Elkészítés:

Kolléganőm egyszerűen meghámozza a batátát, kb 1x1 cm-es kockára vágva felteszi főni az apróra vágott hagymával és 1 ételízesítő kockával ízesíti. Neten olvastam, hogy mások megmossák, és egészben, héjastól, sütőben megsütik mint a burgonyát, majd ezután felkockázzák. Ahogy kedved tartja, úgy készítheted elő. Mivel én szeretem az intenzívebb hagymaízt, itt kicsit változtattam a recepten. Én inkább főztem, és nem sütöttem az édesburgonyát, így a kockára vágott hagymát fél evőkanálnyi zsírban rózsaszínre dinszteltem, erre rádobtam a meghámozott, kockára vágott batátát, néhányszor átforgattam, és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Beledobtam az ételízesítőt, a fűszereket, majd felforraltam, és lefedtem. Mivel Zepter edényben főzök évtizedek óta, (hát persze, hogy azért, mert Zepterben főzni egészséges) forrás után le is kapcsoltam alatta a gázt, és hagytam, hogy saját gőzében megpuhuljon. Ugyanúgy, mint a rizst szoktam. Kis idő elteltével levettem a fedőt, vajpuhára készült a batáta. Ekkor a nagyja levét leszűrtem róla, amit elrakok alaplének egy következő főzéshez. Ezután daráltam rá frissen még borsot, beledobtam a reszelt sajtot és a vajat, meg a tejszínt, ráreszeltem a fokhagymát, kicsit utána sóztam, és selymesre turmixoltam. Rottyantottam még rajta egyet, és lehúztam a tűzről.

Közben folyamatosan kóstolgattam, mert nagyon ízlett. Akár melegen, akár lehűtve, sült húsok, halak mellé kiváló köret, úgy, mint a krumplipüré, de kicsit több lét hagyva rajta akár mártogatósnak is kiváló lehet, pl. sült zöldségekhez, vagy tortillához. Tálalásnál tépett bazsalikom levéllel lehet díszíteni. Nekem egyáltalán nem hiányzik mellőle a hús!

Era, köszi a receptet! A következő bulin is várjuk a batáta pürédet!

Kávés, csípős csirkeszárnyak zöldséges köles körettel ínyenceknek



Hozzávalók 3-4 személyre:

10-12 db csirkeszárny közép

a páchoz:

2-3 ek csípős paprikakrém (Erős Pista)
1 reszelt fokhagyma gerezd
1 tasak Lingzhi Black Coffee (itt megrendelheted a webáruházunkból) - el is hagyhatod, ha nem szeretsz új ízekkel kísérletezni :)
1 ek balzsamecet
frissen őrölt bors
1 ek olíva olaj

panírhoz:

10 dkg kukoricaliszt, 1 ek étkezési keményítő, 1 tk sütőpor

olaj a sütéshez

körethez:

1 ek zsiradék
20 dkg hántolt köles
1 db vöröshagyma
45 dkg fagyasztott vegyes zöldség (karfiol, zöldborsó, brokkoli, kukorica, sárgarépa, zöldbab, paprika, stb.)
só, bors ízlés szerint
3 dl víz


A megmosott csirkeszárnyakat igény szerint enyhén sózzuk, ez el is maradhat, mert a paprikakrém is sós. Majd az elkészített kávés, csípős pácba alaposan beforgatjuk, és 1-2 órára hűtőbe tesszük, hogy a hús átvegye az ízeket. Érdemes este bepácolni, és másnap sütni. A kávét használhatod fűszerként is, teljesen felturbózza, karakteres ízt ad a húsnak. Ne csak idd a kávét, légy kreatív, használd fűszernek! Különleges zamatával bármilyen ételt egyedivé varázsol.

A hűtőből kivéve a csirkeszárnyakat megforgatjuk a panírban, és a felforrósított olajban mindkét oldalán átsütjük. Belül puha, kívül ropogós bunda képződik rajta. Papírtörlővel bélelt tálra szedjük.

Köret:
Az apróra vágott hagymát kevés zsiradékon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a megmosott kölest, és néhányszor fakanállal megkeverjük. Felöntjük vízzel, és amikor felforrt, beletesszük a vegyes zöldséget. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ha újra felforrt, befedjük. Fedő alatt még kb 3-5 percig főzzük, majd félrehúzzuk a tűzhelyen, és hagyjuk, hogy felszívja az összes vizet. 20-25 perc alatt a köles megpuhul.
Köles helyett használhatunk rizst is, de a köles sokkal egészségesebb, érdemes kipróbálni. A zöldséges köles önálló ételként is kiváló azoknak, akik nem fogyasztanak húst. Nagyobb mennyiséget is elkészíthetünk belőle, a hűtőben 3-4 napig is eláll.

Ha mindennel készen vagyunk, a szárnyakat tányérra helyezzük, a kölest kivizezett csészébe, vagy szedőkanálba nyomkodjuk, és a tányérra borítjuk, tetejét díszítjük. Jó étvágyat hozzá!