KÁVÉRECEPTEK - ALKOHOL HOZZÁADÁSÁVAL KÉSZÜLT KÁVÉITALOK



CAFÉ ROYAL: egy előre megmelegített kanálba kockacukrot teszünk, konyakot
öntünk rá, meggyújtjuk, majd kis idő múlva, még égve, egy dupla feketébe
csepegtetjük úgy, hogy a kávéban egy-két pillanatig égjen.

DIÓS MOKKAKÁVÉ: minden dupla feketéhez két-három cl diólikőrt keverünk, a
csésze is és a kávé is meleg legyen.

KÁVÉFLIP: anyagszükséglet: egy dupla fekete, egy evőkanál porcukor, egy
tojássárgája, 3 cl konyak és szájjég (kisméretű jégkocka). Shakerben
(keverőedényben) összerázzuk, kiöblösödő pezsgőspohárban szolgáljuk fel, de
előzőleg megszórjuk a tetejét finomra őrölt kávéval.

KÁVÉPUNCS: egy tiszta edényben 2 dupla feketekávét, háromnegyed liter
malagabort (az édes vermut is megfelel) felforralunk, majd levesszük a tűzről,
és előmelegített, fémkeretben elhelyezett, füles poharakban forrón szolgájuk
fel.

LONDONI KÖD: erős feketekávét, vaniliafagylaltot és whiskyt keverünk össze
megfelelő arányban (egy dupla feketéhez 5 dkg fagylaltot, és 5 cl whiskyt kell
számítani).

NÉGUSMOKKA: egy dupla fekete, egy kis adag vaníliafagylalt, 2-3 cl mokkalikőr,
a tetején tejszínhabbal díszítve.

ÖRMÉNY KÁVÉ: a kávéscsésze aljára cukrot teszünk, erre 1-2 cl tiszta szeszt
öntünk, majd meggyújtjuk. A cukor karamellizálódása után a forró kávét
hozzáöntjük, majd lefedjük. Fogyasztása előtt újra 1-2 cl tiszta szeszt öntünk
rá.

PÁRIZSI NÁSZ: egy nagyon erős dupla feketében feloldunk 15 dkg tejcsokoládét,
jól elkeverjük, majd kissé lehűtjük. 3 dkg tejszínhabot és 5 cl konyakot
keverünk hozzá.

PÉCSI FLIP: 4 cl lehűtött kávélikőrhöz 4 cl tojáslikőrt keverünk, majd kevés
tejszínhabbal díszítjük.
 
(Vasárnapi Blikk 1999-04-18) 

KÁVÉRECEPTEK - ALKOHOLMENTES ITALKÜLÖNLEGESSÉGEK

 
A feketekávét mindig forrón kell fogyasztani, hidegen csak akkor, ha a recept
kifejezetten ezt írja elő. 
 
 
ARKADIA KÁVÉ (lengyel különlegesség): a kávéhoz mézet, tetejére tejszínhabot
adunk, amelyet őrölt fahéjjal szórunk meg.

BEDUIN KÁVÉ: kevés vízzel főzött, rövid, dupla fekete, amelybe egy evőkanál
porcukrot teszünk, majd egy üveg Coca-Colát öntünk rá. Hosszú pohárban,
jégkockával hűtve szolgáljuk fel. Igen jóízű, hűsítő ital.

BRÜSSZELI KÁVÉ: kétrészes kerámiaedényben kell elkészíteni. Alsó részében van a
kávéőrlemény, ezen csorog át a forró víz kilúgozva a kávét. A felső részt
levéve, annak fedelét az alsóra tesszük, majd ebből adagoljuk a feketekávét.

BÚR KÁVÉ: a finomra darált kávét tejben megfőzzük, majd leszűrve fogyasztjuk.

CAPPUCHINO: a kevés vízben főzött, aljmentes kávét nyers tejszínnel elkeverjük,
majd kakaóport hintünk rá.

CITROMOS MOKKA: a feketekávéba kevés citromlevet csepegtetünk. A citromlevet
külön kis üvegben vagy kancsóban tesszük a kávé mellé.

CSEH KÁVÉ: a tasakból a kávéőrleményt a csészébe tesszük, és a szükséges forró
vizet ráöntjük. Leülepedés után fogyasztjuk el.

KAISERMELANGE (császárkeverék mexikói módra): egy csésze igen erős feketébe egy
tojássárgát helyezünk, elkeverjük, majd kevés fahéjjal ízesítjük.

KONSUL: feketekávé kevés nyers tejszínnel elkeverve.

ROMÁN MOKKAKÁVÉ: egy erős fekete, egy deka kakaópor és 3 cl tej hozzáadásával
készül.

SZOMÁLI KÁVÉ: a pörkölt kávét megdaráljuk és kevés zsiradékkal együtt
felfőzzük.

ICE CREAM SODA CAFÉ (kávéban kávéfagylalt szódával): egy rövid duplát öntünk
egy 3 dl-es pohárba, majd egyharmad részig szódavizet adunk hozzá és
elkeverjük. 10 dkg kávéfagylaltot és két deka tejszínhabot teszünk a tetejére,
erre pedig kevés, finomra őrölt kávét. Szívószállal kínáljuk.
 
(Vasárnapi Blikk 1999-04-18) 

Barackok recept


20 dkg lágy vajat, 25 dkg porcukorral elkeverünk. Adjunk hozzá 1 egész tojást, 1,5 dl tejet és 8 dkg lisztet, amiben 2 teáskanál sütőport előzőleg elkevertünk.

Ezt a folyékony masszát egy óráig pihentessük a konyhában. (nem hűtőben)

Utána keverjünk hozzá 70 dkg lisztet és kézzel dolgozzuk össze, gyúrjuk tésztává.
Gömbölygessünk kicsi golyókat a tésztából, és sütőpapiros tepsin, forró sütőben süssük világossárgára. Én a golyókat sütés előtt tenyérrel egy kissé lelapítottam. Nagyon vigyázzatok, hogy ne süssétek túl a golyókat, mert akkor utána már száraz lesz a süti. Éppen csak egy kis színt kell kapnia sütéskor.

Ezután a sütőből kivéve, még melegen egy késsel vagy kávéskanállal kivájtam a félgömbök közepét.

A töltelékhez egy fémedényben 20 dkg vajat gőz fölött, 3 egész tojással és 6 dkg cukorral krémmé főzzünk. Adjuk hozzá a kivájt félgömbök közepét, rumot és egy púpos evőkanál baracklekvárt. Színezzük meg kakaóporral. Töltsük be a barackokat és illesszük össze.

A színezéshez a piros és a zöld ételfestéket egy kevés langyos vízben feloldjuk és ecsettel fessük be a barackok egyik oldalát pirosra először pirosra , majd forgassuk azonnal kristálycukorba. Majd ezután a másik felét pedig zöld színűre és szintén cukorba.

Néhány tipp: a félgömbök kivájását fontos, hogy még melegen végezzük! Ha pár el is törik belőle, nem gond, mert jó lesz a töltelékbe.

Nem száraz, finom omlós! Díszítéshez zöld levélkét, vagy szegfűszeget is használhatsz.

Jó étvágyat Mindenkinek!

Kókuszos-szilvás gombóc


Hozzávalók:

3 nagyobb szem burgonya
5 dkg darált kókuszreszelék
2 evőkanál búzadara
30-35 dkg liszt
15 dkg porcukor
20 dkg zsemlemorzsa
1,5 dl olaj
1 kávéskanál só
20 szem szilva
fahéj ízlés szerint

Elkészítés:


A meghámozott, kockára vágott burgonyát enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük a levétől, egy tálban villával összetörjük és hűlni hagyjuk. Közben odatesszük a vizet forrni egy lábosban a gombócoknak. Ha kihűlt a burgonya, hozzáadjuk a darált kókuszreszeléket, egy csipet sót, a búzadarát, 2 evőkanál olajat, a lisztet, és összegyúrjuk, hogy lágy tésztát kapjunk. A liszt lehet egy kicsivel több, vagy kevesebb, összeállításnál érezzük a mennyiséget. Gyorsan dolgozzunk, mert ha áll a tészta nyúlós lesz. Lisztes kézzel 20 egyenlő darabra tépjük. Egyesével a tenyerünkben szétlapítjuk, és a kimagozott, fahéjas cukorba forgatott szilvát a közepére helyezzük, majd a széleit összecsippentjük, és gombokat formálunk belőle. A kész gombócokat beletesszük a lobogó forró vízbe úgy, hogy kényelmesen elférjenek. Amikor feljönnek a víz tetejére, még 2-3 percig főzzük és leszűrjük. A maradék olajon aranybarnára pirított zsemlemorzsába a gombócokat beleforgatjuk. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Tipp:
tálalásnál megszórhatjuk darált mákkal, vagy fahéjas porcukorral, ízlés szerint.

Herbalista vegán gombalevese


Herbalista vegán gombalevese DXN Reishi Mushroom porral


Nem tudod mit főzz a családnak vacsorára? Egy olcsó, könnyen elkészíthető, könnyű levest ajánlok! Ma részt vettem egy gyógynövényekkel és természetes gyógymóddal foglalkozó találkozón. Ott hallottam ezt a fantasztikus ételreceptet Dr. Lim-től, most megosztom veled is. Ők ezt a levest fogyasztják Malajziában, hogy legyőzzék a nátha okozta tüneteket. Még Dr. Lim 4 éves kisfia is szívesen fogyasztja, mert tudja, hogy attól az esti fél deciliter levestől, amit elkortyolgat, másnapra sokkal jobban érzi magát. A leves után ágyba bújik és egy jó izzadás után a náthának hűlt helye! Alig várom, hogy kipróbáljam! Különlegessége, hogy akik általában nem fogyasztanak gyógynövényeket, ez a leves még azoknak is nagy kedvence lehet. Olyan összetevőkből készül, amiket szinte minden nap fogyasztunk. Bármelyik beszerezhető a hozzád legközelebbi zöldségesnél.

Hogy mitől olyan fantasztikus? Azt ajánlom próbáld ki Te is, és döntsd el magad!

Alapleves hozzávalók 1 főre (2 dl leves):

10 dkg póréhagyma
10 dkg paradicsom
5 dkg gyömbér
4-6 szem arab datolya

A hozzávalókat vágd össze apróra, és ugyanannyi mennyiségű vízzel tedd fel főni. Forrástól számított 20-25 perc főzés után szűrd le a levest.Csak a levet használd fel! Míg forró a főzet, adj hozzá 1 mérőkanálnyi DXN Reishi Mushroom port, és már fogyaszthatod is. Ne adj hozzá semmilyen fűszert, vagy sót, ne változtasd meg a formulát!

Ha nem vagy elégedett az ízével, vagy az illatával, adhatsz hozzá még aprított citromot, lime-t, narancsot, mandarint, reszelt fehér retket, vagy sárgarépát, céklát, ízlésed szerint. Ezeket nem kell hámozni, csak tisztára mosva, apróra vágva hozzáadni és összefőzni, majd leszűrni.

Egy-két hétre való adagot is főzhetsz a levesből, felnőtteknek naponta 2 dl elég is vacsorára. Ha ilyen mennyiségben készíted, várd meg, hogy kihűljön, és 6 órán belül tedd hűtőbe, ott akár 2 hétig is tárolható, csak fogyasztás előtt kell felmelegíteni - ez mikróban 1,5-2 perc. A DXN Reishi Mushroom port mindig fogyasztás előtt add hozzá. Akár napi 3 alkalommal is fogyasztható!

Unokám most kezdte az óvodát. Új "bacik" amivel eddig még nem találkozott, pedig örömmel várta az ovit, de már a második héten lebetegedett. Na most majd adunk a "baciknak"! Kipróbáljuk a vegán gombalevest, hogy ettől erőre kapjon. Ezt az őszi, megfázásos, influenzás, náthás időszakot ezzel a "csodalevessel" talán könnyebben átvészelhetjük. Remélem, hatásos lesz!

Azóta kipróbáltam ezt a - most már le merem írni - csodalevest! Citromot alapból adtam hozzá, mert, ha tehetném, én minden ételhez tennék, imádom! :)  Az első adag után egész éjjel izzadtam, és 10 órát aludtam. (jó választás volt a hétvége!) Másnap úgy ébredtem, mint aki legalább egy hetet átaludt. Éppen kezdődő torokfájásomnak, náthámnak pedig hűlt helye! Nem csak egy adagot készítettem, így folytathatom tovább a méregtelenítést. A hatás leírhatatlan, fantasztikus! Próbáld ki Te is!  

Mézes-mákos - Az V. DXN Családi nap nyertes, édes sütemény receptje


Már hagyománnyá vált, hogy a DXN Europe minden évben megrendezi a Családi napot. Festői környezetben, a lajosmizsei Geréby kúria szabad területén egy egész napos program vár minket. Magyarország különböző tájairól, de még távoli országokból is érkeznek ide DXN törzsvásárlók családtagjaikkal. Vannak játékos versenyek, sütés-főzés, kiváló programok. Itt a résztvevők apraja-nagyja kikapcsolódhat. Lehet nevezni saját készítésű süteménnyel, egyetlen feltétel, hogy a DXN ganodermás termékeinek valamelyikét tartalmaznia kell. Ennek a versenynek a nyertes sütemény receptjét osztom meg most veled. Köszönet a receptért Romhányi Mariannának, a sütemény készítőjének.

Mézes - mákos édes sütemény DXN Cocozhival
Mézes - mákos sütemény DXN Cocozhival

Mézes-mákos

Készítettem egy mézes tésztát:

5 dkg cukor, 2 dkg vaj, 2 evőkanál méz - ezeket felolvasztottam, majd hozzáadtam 1 egész tojást, 1 kiskanál szódabikarbónát és végül 20 dkg lisztet.

Két lapot sütöttem belőle, kb. 35 x 25 cm, célszerű sütőpapíron


Majd egy mákos piskótát:

Habosra kevertem 10 dkg cukrot, 3 tojássárgájával, hozzáadtam 2 evőkanál vizet és 3 evőkanál olajat. Beletettem 6 dkg lisztet, 5 dkg darálatlan mákot és 1 kávéskanál sütőport végül a tojásfehérjéből keményre vert habot.

Megsütöttem abban a tepsiben, amiben a mézes lapokat.


Krém:

1 liter tejet 3 cs. vaníliás pudinggal felfőztem, ízlés szerint cukrozni (én, 5-6 ek pudingonként). Amikor kihűlt, hozzáadtam 1 cs. habosra kevert margarint, ízlés szerint rumot.


Sütemény összeállítása:

Mézes lapot megkentem vékonyan barack lekvárral, rá a krém fele majd a mákos tészta.

Majd ezt szintén vékonyan megkentem krémmel, a babapiskótákat megmártottam a kávéba - DXN 3in1 kávé, vízzel elkészítve, ízlés szerint rum, cukor és tej hozzá -  és egymás mellé soroltam a krém tetejére, hogy egy pici hézag legyen közöttük.
A maradék krémmel befedtem a piskótákat és tetejére a másik mézes lapot tettem. A győztes sütinél, a mézeslapot marcipánnal fedtem, amit átgyúrtam egy kis DXN Cocozhi és keserű kakaó keverékével, hogy "csíkos" legyen a massza.

Hagytam pihenni, puhulni a tésztát, egy éjszakát hűtőben.

Marcipán helyett porcukorral lehet meghinteni.

Jó étvágyat Mindenkinek :-)

Ice Cream Coffee



Hozzávalók:

1 tasak DXN Cream Coffee
2 dl forró víz (max. 80 C fok)
4 gombóc vanília fagylalt

díszítés: tejszínhab, csokireszelék...

Elkészítés:

Tegyél 2 poharat kb. 10 percre a mélyhűtőbe. Keverd össze a kávét forró vízzel. A lehűtött poharakba tegyél 2-2 gombóc fagylaltot. Öntsd rá elosztva az elkészített forró kávét. A tetejére díszítésnek tehetsz tejszínhabot, amit megszórhatsz egy kevés DXN Mushroom porral, vagy csokoládé darabkákat reszelhetsz rá.

Vigyázat, veszélyes! Nem lehet abbahagyni, mert olyan finom!

A DXN termékeket megrendelheted webáruházunkból>>>>>